Iskolára hangoló
Iskolára hangoló
Iskolára hangoló
Pályázat keretében valósulhatott meg az a program sorozat, melynek nyitó eseménye 2023. április 24- én zajlott településünkön. A már országunk határain túl is hírnevet szerzett programgazda, Balatoni Katalin vezetésével lehettünk részesei az „ Így tedd rá!” programnak, melynek helyszínéül a Művelődési Ház szolgált. Délelőtt a Napfény Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógusai, dajkái, pedagógiaiasszisztensei és kisgyermeknevelői kaphattak ízelítőt a program eszmeiségéből, a legkorszerűbb pedagógiai elvekből, módszerekből, olyan játékos módon, ahol az aktív részvétel mellett óhatatlanul is újra önfeledt gyermekké vált az ember. A tánc, a mozgás és az ének egysége szolgáltatta az alapot az újszerű mondókák, dalok, tánclépések megismeréséhez, elsajátításához, melyet átitatott a nemzetünk népi kultúrája és a pedagógia iránti elkötelezettség. Délután az intézményünk nagycsoportosai szüleikkel együtt ismerkedhettek a népdalokkal, mondókákkal, rigmusokkal, nemzetünk hagyományos értékeivel Szent György vitéz alakjának megidézése során. Élményteli, értékes óra megélésének volt itt szereplője gyermek és felnőtt egyaránt, ahol a kisebbek szinte azonnal, a nagyobbak a kezdeti visszafogottság után váltak felszabadult „táncosokká„. A képzés vezetője, Kata, a tőle már megszokott szenvedéllyel, a libabőrt előidéző, népdalénekesekre jellemző hangszínével varázsolta el lelkesen együttműködő közösséggé a jelenlévőket. A mozgalmas nap zárásaként kézműves tevékenykedések szolgáltattak pihenőt a gyermekeknek és a megéhezett, megszomjazott „kis csapat” részére vendéglátás gondoskodott az éhség és a szomjúság csillapításáról. A pályázat keretében további iskolaérlelő tevékenységekben vehetnek részt intézményünk gyermekei, melyek hasonló, élményt nyújtó, képességeiket fejlesztő, érzelmeiket gazdagító módon teszik felejthetetlenné az óvodás éveket és segítik az iskolakezdésre hangolódást!
A hét programjai a TOP- 5.2.1- 15- HB1- 2020- 00022 Társadalmi együttműködés elősegítését szolgáló programok megvalósítása Nádudvaron pályázat keretében valósultak meg.