Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Így ünnepeltünk Karácsonykor….

Így ünnepeltünk Karácsonykor….

Karácsony az óvodában

„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” /Márai Sándor/

Minden új Karácsony egy kicsit más, mint a többi, de egy valami közös bennük, a szeretet érzése. Ebben az évben, a járványügyi helyzetre tekintettel 2021. december 21-én az óvodában a Karácsonyi ünnepséget minden óvodai csoport a saját csoportjában ünnepelte. A meghitt, boldog, szeretetteljes légkörben minden kisgyermek számára ez a nap varázslatot rejtett. Hetek óta készülődtünk erre a napra. Az adventi várakozás idejében szépen feldíszítettük a csoportszobákat, az öltözőket, sütöttünk mézeskalácsot, sok szép karácsonyi dalt és verset tanultunk. Meglepetést is készítettek a gyerekek a szülőknek, hogy a szeretet ünnepén megajándékozhassák őket, és örömöt szerezzenek. Várakozással és izgalommal énekelték a gyerekek a karácsonyi dalokat és mondták a karácsonyi köszöntő verseket az ünnepelt napon. A gyermekek szemében öröm csillant, amikor meglátták a karácsonyfa alatt az ajándékokat és izgatottan bontották ki a sok meglepetésajándékot. Köszönetet mondunk, hogy a kedves Szülők hozzájárultak felajánlásaikkal a gyermekek ajándékaihoz. Külön köszönjük Boros Józsefnek és családjának, hogy minden óvodai és bölcsődei csoportot megajándékozott egy-egy doboz legó készlettel. Köszönjük, a „Vidám Évek Alapítvány a Nádudvari Óvodásokért” alapítványunknak, hogy a bölcsődei csoportok örömét fokozta a Dupló legó ajándékával és, hogy minden óvodai csoportot megajándékozott „Papírszínház” mesecsomaggokkal és hozzá készült fakerettel, melyek a gyermekek számára hagyományos bábszínházat idéző meseélményt adhat.

img_20211220_154212img_20211220_154212

 

 

 

 

 

 

 

271034054_467087445150667_8600254362856335990_n271058405_219491330273083_3911385410311307822_n270849460_1580838232250496_2523097274008201152_n269872743_4488188951250484_8090992700137231858_n269719826_4611437448909631_191812648154438276_n271185446_668761224495143_1272253528890215835_n270862929_490786375712223_1215591992134361816_n

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

270284797_355756952550553_3837424658836879602_n

 

 

 

 

 

 

271037547_626316775355936_2636729034902749013_n271192492_608603523771406_5480929012872783327_n271164114_1066266000610963_639877529203843673_n

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

271204345_1105300876936454_661613687868211384_n270876897_254927333417166_2912298425612937310_n

 

 

 

 

 

269803156_445660643845960_6913455247853345406_n271067782_372836327939801_3715812269761753558_n

 

 

 

 

 

 

 

269808695_295262639238612_8288569693604057558_n

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

269646581_480931970262606_4247713116048982172_n271046636_666770131154394_1153755712340914167_n

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

271263478_325378236119766_4484970608403660403_n271149485_253421600250287_875057194146238877_n

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

271048247_266758185390582_8554615927540094717_n264266547_355514835912142_9157169179545895762_n

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

271057136_396092425627037_5727265352158021545_n269754715_610729110216370_4304359278544248701_n

Vissza

Kapcsolat

Napfény Óvoda és Bölcsőde
4181 Nádudvar, Kossuth Lajos utca 8.

Óvodavezető: Mészárosné Sárközi Erika

Telefon:
+36 54 480 715

E-mail:
napfenyovi@nadudvar.hu

Nyitvatartás :
Hétfő-Péntek: 
6.30 - 17.30

Vidám Évek Alapítvány a Nádudvari Óvodásokért

Bankszámlaszám: 11738149-20004800

Adószám: 18997336-1-09