Fel a zászlót!
Fel a zászlót!
Fel a zászlót!
Nemzeti ünnepeink kiemelt jelentőségűek életünkben: erősítik bennünk a nemzeti identitást, az összetartozást, a hazaszeretetet, a szülőföldünkhöz tartozás érzését. Óvodánkban nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezeket az értékeket átadjuk a ránk bízott, általunk nevelt gyermekeknek, hogy életkorukat figyelembe véve ők is ismerjék meg a történelmünk kiemelkedő személyiségeit és azok tetteit, a hozzájuk kapcsolódó történéseket.
2025. március 14- én 11 órakor intézményünk öt csoportja elindult együtt a Lukács Dénes emlékműhöz, hogy közösen emlékezzenek az 1848- 49- es forradalom és szabadságharc eseményeire, amelyet lehetőség szerint minden évben megteszünk. Már a közös séta is impozáns látvány ennyi kisgyermekkel, az általuk készített nemzetiszín jelképekkel kezükben. A város lakossága is mosollyal, kedves szóval gyönyörködik ilyenkor az ovisokban, hiszen nem múlhat el az óvoda környéki séta anélkül, hogy ne találkoznánk valakinek az anyukájával, mamájával vagy éppen keresztapukájával. A Városi Piac melletti parkban az emlékmű előtt aztán a közös és méltó ünneplés felelőőseként „megbízott” óvónéni jól felkészülten, mikrofonnal a kezében – hiszen ennyi kisgyermek szünni nem akaró mondandóját kell csendes, kíváncsi figyelemmé varázsolnia- kezdi el megemlékezését. Természetesen ismerve az óvodás korosztály jellemzőit, a gyermekeket is bevonva idézi fel a magyarság példaképeit: Petőfi Sándort, Vasvári Pált, Babits Mihályt, Kossuth Lajost, Gábor Áront és a Nádudvari gyökerekkel is rendelkező Lukács Dénes tűzérezredest.
A múlt márciusi eseményeit megjelenítve a felnőttek esernyőket elő véve és kinyitva, a gyermekeket az esernyők alá vonva indultak el énekszóra az emlékmű körül, még ünnepibbé téve az átélt pillanatokat. A közös verselés, éneklés, együttes menetelés végén mindenki elhelyezte az általa készített zászlót, kokárdát, tulipánt az emlékmű környékén és egymás után besorakozva visszatértünk az óvodába.
A hagyományainkat követve minden évben az egyik tagóvoda versmondásban jeleskedő néhány kisgyermeke képviseli intézményünket a városi ünnepségen. Ebben az évben a Napfény Óvoda óvodásai a koszorúzás előtt G. Joó Katalin: Fel a zászlót! című versének elszavalásával tették még szebbé az emlékezés napját.