Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Anyák napja legyen többször

Anyák napja legyen többször

Anyák napja legyen többször…

 

Településünk 12 óvodai csoportjába járó kisgyermeke, de bátran mondhatom, hogy még a legkisebb bölcsődések is anyák napjára készültek április utolsó vagy május első hetében, melynek alkalmából virágok és szivecskék formái jelentek meg óvodai folyosón és csoportszobákban egyaránt a szeretet megtestesítőiként.

Az anyák napi ünnepség sokféle lehet: lehet egy meghitt pillanat négyszemközt elmondott versikével, egyéni képességekhez illesztett versekkel, dalokkal vagy csoportosan énekelt dallamokkal, köszöntőkkel. Bármilyen formában is valósuljon meg, a cél közös: örömet szerezni a legjobban szeretett személynek, az édesanyának. Számtalan költő, író fogalmazta meg gondolatait az anyák „tündéri” létéről, nekem mégis az egyik kedvencem Nadányi Zoltán: Anyu című verse, mely első két sora így hangzik: „Tudok egy varázsszót, ha én azt kimondom, egyszerre elmúlik minden bajom, gondom”. Édesanyaként teljesen egyet értek a vers idézett soraival, hiszen még ma is- amikor a kisebb gyermekem is nagylány már- élénken hallom a füleimben azt a megállás nélkül elhangzó szót- és vele együtt a milliónyi kívánságot-, hogy anya…

Ezen a napon mégis minden fáradtságot és nehézséget elfelejtünk, mikor meglátjuk izgalomtól kipirult arcú gyermekünket, aki talán bátran, hangosan vagy a megilletődöttségtől némán, esetleg sírástól elcsukló hangon kezd köszöntőjébe. Kis kezükben a saját kézzel készített ajándékkal türelmetlenül várják, hogy átadhassák anyukájuknak a meglepetést és végül egy hatalmas ölelésbe burkolózva „megpihenhessenek” ölükbe bújva. A meghitt pillanatok után az óvodások mindegyike büszkeséggel vonja be édesanyját egy közös táncba vagy együttlétet erősítő tevékenykedésbe…. Az észrevétlenül elillanó percek után a délelőtt lezárásaként sokan örökítik meg a felejthetetlen nap emlékét egy fotóban és nem véletlen, hogy vágyakozva kívánjuk:” Anyák napja legyen többször…!”

 

Vissza